Mielőtt élete végén pénzhamisításra adta volna a fejét, a fényképész Kováts Mór elkapott néhány érdekes pillanatot az 1890-es évek Budapestjének változóban lévő társadalmáról.

Az 1873-as városegyesítés után a vidéki parasztság tömegei áramlottak Budapestre a jobb élet reményében. A metropolisszá növekedő fővárosnak nemcsak a lélekszáma duzzadt többszörösére néhány évtized alatt, de társadalmi összetétele is gyökeresen átalakult. A proletárok rétege egyre jelentősebb súlyra tett szert, és a – korábban jobbára németajkú – városban uralkodóvá vált a magyar szó. És ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna: a budapesti fényképészek műtermeiben parasztruhába öltözött emberek bukkantak fel. 

Paraszti öltözéket viselt az az idős asszony is, aki valamikor a kilencvenes évek közepe táján egy nap betért Kováts Mór Baross utcai fényképészetébe, karján egy csecsemővel: talán az unokája lehetett. Illetve csak félig-meddig volt az öltözéke falusias, hiszen az álla alatt megkötött fejkendője mellé kifejezetten városias (talán uraságtól levetett) kabátot vett. A fényképész nem sokat vesződött a beállítással: talán ő akart gyorsan túlesni a felvételen, talán az asszony. A végeredmény mindenesetre a megszokott, mesterkélt modorú képekhez képest egy megkapóan spontán, üde (már-már szociografikus szellemiségű) felvétel lett – nyilván teljesen akaratlanul. 

* * * 

A képet készítő Kováts Mór (1848–1901) élete – legalábbis a végén – meglehetősen fordulatosan alakult. Korai éveiről csak annyit tudunk, hogy fia 1875-ben Újvidéken született. 1890-ben már Budapesten találkozunk vele: ekkor nyitotta meg saját műtermét a Külső-Stáció u. 37. szám alatt. Két évvel később a címe Baross u. 107.-re változott, habár ő nem költözött sehová, csak az utcát keresztelték és számozták át. Cégjelzései egy részén „Kováts és Társa” név szerepel: üzlettársa – úgy tűnik – nem más volt, mint felesége, Weimann Paulina. Az üzlet nem mehetett rosszul, mivel fiukat, a tehetséges rajzolónak tartott Kováts Károlyt a müncheni festőiskolában taníttatták. 

1897-ben azonban – talán a müncheni költségek, talán más miatt – a fényképészműterem csődbe ment, és Kováts Mór ingóságait elárverezték. A következő két év rendkívül nehéz lehetett, mert 1900-ban elkeseredett lépésre szánta el magát a család. Pécsre költöztek, ahol elvileg arra készültek, hogy a Jókai téri Csigó-házban egy nagyszabású fényképészeti műtermet és cinkografiai sokszorosítóüzemet rendezzenek be. Ám a valóságban egészen mást terveztek nyomtatni a sokszorosítógépekkel: hamis tízforintosokat és húszkoronásokat. (Abban az időben jónéhány fényképész akadt, aki anyagi gondoktól szorongattatva pénzhamisításra adta a fejét.) A rendőrség azonban idejekorán rajtaütött a Kováts-családon, és hiába égették el a sparheltben a félig kész bankókat, a nyomozók a hamuból is azonosítani tudták a hamis pénzt.

 A család mindhárom tagját fogdába vetették. (A fennmaradt fogolytörzskönyvből megtudjuk azt is, hogy Kováts Mór 176 cm magas, ősz hajú, barna szemű, bajuszos férfi volt, a fogai pedig hiányoztak.) A börtönben azonban a fényképészen elhatalmasodott a tüdővész, és mindössze négy hét fogság után, 1901 januárjában meghalt. A család elleni eljárás további lefolyásáról már nem tudunk. A fiú, a festőművész Kováts Károly, az 1920-as években Szentesen telepedett le, és ott alkotott 1945-ben bekövetkezett haláláig. Emlékét tisztelettel ápolja a város mind a mai napig. 

(A cikkben közölt adatokat döntőrészt az Arcanum Digitális Tudománytár és a Hungaricana Közgyűjteményi Portál adatbázisaiban kutattam fel.)