A Magyar Nemzeti Múzeumban most nyílt meg a Schöfft 3 – Egy festőcsalád három generációja című kiállítás, amely a nevezetes 18-19. századi művészdinasztia festő tagjainak pályafutását igyekszik bemutatni. A kiállítás kurátorai sajnos nem vesztegettek szót a család fényképész tagjaira – ezt igyekszünk itt a magunk szerény lehetőségeivel pótolni.

A Nemzeti Múzeum kiállításának középpontjában álló Schöfft József Károly legkisebb fia, Schöfft Ottó (1833–1890 után) volt az első családtag, aki a festőecsetet fényképezégépre cserélte. A családi műteremben elsajátított alapok után Münchenben, Bécsben és Velencében tanulta ki a festőmesterséget. Azután – a kor megannyi más ifjú festőjéhez hasonlóan – más megélhetési lehetőség híján egy fényképészműterembe szegődött el festő-retusőrnek. A fényképészet ebben a korai fázisában – a kísérletező pionírkorszakot követő professzionalizálódás időszakában – nagyrészt a festőművészet kelléktárából kölcsönzött fogásokkal dolgozott. És nem csupán a beállítások, a kompozíciós elvek vagy a műfajok követték a festészet évszázados tradícióit, de a drágább, igényesebb kivitelű darabokat konkrétan kézzel festették ki az erre szakosodott piktorok.

Schöfft Ottó nem akármilyen műteremben kapott kifestői állást, hanem a leghíresebb, leginnovatívabb velencei fotográfusnál, Carlo Nayánál. Itt kitanulta a fényképezés mesterségét, majd valamikor az 1860-as évek közepén az egyiptomi Alexandriában telepedett le, ahol Alexander Schier bécsi fényképésszel közösen működtette a műtermét. 1869-ben Ferenc József osztrák-magyar uralkodó egyiptomi látogatását örökítették meg fényképeken, amelynek elismeréseként a császár a koronás arany érdemkereszt kitüntetést adományozta nekik.

Schöfft és Schier útjai a hetvenes években elváltak. Schöfft Ottó Kairóban nyitott önálló műtermet, miközben látképeik forgalmazására Nayával alapítottak közös vállalkozást. 1890-ben még biztosan működött a műterme; halálának pontos helyét és dátumát egyelőre nem ismerjük.

* * *

Schöfft Károly (1841–1899) és öccse, Schöfft Béla (1848–1875) Schöfft József Károly unokaöccsei voltak: apjuk dr. Schöfft Károly orvosprofesszor, a festő fivére volt. Schöfft Károly sorsa mintha már születésekor eldőlt volna, hiszen keresztapja Landau Lénárt, a hírneves rajztanár-festő volt (nagynénjének férje, Landau Alajos apja). Landau pesti tanodájában sajátította el a rajzolóművészet csínját-bínját, és 19 évesen már segédtanár lett ugyanott. Mindössze 23 éves volt, amikor (nyilván családi segítséggel) önálló fényképészműtermet építtetett a Király utca 73. sz. ház udvarán. Innen hamarosan továbbköltözött a Király utca 61. sz. alá, a “vasfürdő” néven ismert gyógyfürdőbe, ahol kb. 1872-ig működött.

Öccse, Béla élete egészen másképp indult: már gyermekkorában eljegyezte magát a katonai pályával. Karrierje ígéretesen alakult, de egészsége nem bírta a megterhelést, súlyos tüdőbajjal szerelt le mindössze huszonegy éves korában. Schöfft Károly gondoskodott a megélhetéséről, és maga mellé vette a fényképészműterembe. Rövidesen együtt költöztek tovább a Király u. 66. alá. Schöfft Béla specialitása a spiritiszta trükkfotó volt: a médiumról készült portré hátterében – hogy, hogy nem! – megjelent annak az elhunytnak az arcképe, akit a médium megidézett. Nem tudni, hogy az ügyfelek komolyan vették-e a spiritiszta hókuszpókuszt, vagy csak szerették a halott szeretteikkel készült utolsó utáni közös fotókat.

Schöfft Béla egészsége azonban tovább romlott, és végül 1875-ben, mindössze 27 évesen meghalt. A családot hamarosan további tragédiák sorozata érte, majd az egykor jómódú család anyagi helyzete is megroggyant. Schöfft Károly fényképészete is egyre rosszabbul ment, míg végül 1890 körül végleg feladta a fényképezést, és rajztanítással foglalkozott. 1899-ben halt meg Budapesten.