Vay Ila, a kalóz és zeneszerző
2020. május 04. írta: Promenade

Vay Ila, a kalóz és zeneszerző

A fényképezés hőskorának érdekes műfaja volt a jelmezbáli portré. A farsangi maszkabálok az év legfontosabb társasági eseményei közé tartoztak, és a fényképezés elterjedésével a szervezők és a sajtó is ösztökélte a bálozókat, hogy karneváli jelmezükben vetessék le magukat. Az elkészült képek azután nemcsak a családi albumokba kerültek be, de a fényképészeknél bárki megvásárolhatta őket: a bálok szépségei, a társasági élet középpontjai igazi "celebek" voltak.

borsos_vay_04.jpg

A régifotó-gyűjtő számára azért is különösen kedvesek ezek a jelmezbáli portrék, mert a legrangosabb bálokról a sajtó is részletes tudósításokat közölt, így jó eséllyel kideríthető a kép pontos dátuma, kontextusa is. Így van ez a most bemutatott portré esetében is. 

A korabeli hírlapok szerint 1869-ben február 8.-án rendezték a Képzőművészeti Társulat évi rendes jelmezbálját. Ez a maszkabál hagyományosan a pesti karneváli szezon talán legfőbb társasági eseménye volt, bár a tudósító kissé fanyalogva jegyezte meg, hogy a miniszterek közül ebben az évben csak Wenckheim bárót lehetett látni. De ha miniszterből némi hiány mutatkozott is, a bálon az évben is fényűző sorban vonultak fel az ötletes – vagy kevésbé ötletes – jelmezbe bújt szépkisasszonyok. Batthyány grófnő paradicsommadárnak öltözött, Wenckheim Krisztina pedig „sebes esőnek”, ám a személyes kedvencem a legendás férjfaló, Krail Irma maskarája, amely magát a fényképészetet személyesítette meg. 

A felsorolásban ott találjuk a Vay nővéreket is, akik „korsárnőnek”, azaz kalóznőnek öltöztek. Az itt bemutatott – sajnos erősen körbevágott – kép a hátoldali felirat szerint az idősebbik Vay nővért, Ilát (azaz Ilonát) ábrázolja, akinek vadóc tekintete és rakoncátlan hajtincsei tökéletesen illenek a választott szerephez. Szerencsére fennmaradt húgának és kalóztársának, Vay Lizinkának a báli képe is. Lizinka képmása Temesvári Jenő gyűjteményébe került, miként Mikó Anna „katóka-bogár” jelmezes képe is ugyanebből a sorozatból; ez utóbbiról gyűjtőtársam a saját blogján írt.

z3_02_1.jpg

Vay Ila (1841–1929) ezen a bálon már huszonnyolc éves volt, azaz a korabeli felfogás szerint túl volt már ifjúsága első virágján. Mégis hajadon volt még, sőt, később megy majd csak férjhez (harminchárom évesen, 1874-ben), mint báli kalóztársa, a nála kilenc évvel fiatalabb Erzsébet, akit Lizinkának vagy Elizának neveztek a kortársak. Vay Ila végül a pesti bálok csillogásától távol, a borsodi Vatta községben élte le hosszú életének nagyját, ahol férje, Keltz Pál birtoka feküdt. Napjait azonban nem töltötte tétlenül. Halálakor így emlékeztek meg róla a lapok: „Típusa volt a régi nagyasszonyoknak. Társadalmi tevékenysége sokrétű volt, tehetsége sokoldalú. Kifinomult lélek volt és kulturált, zenekedvelő, sőt tehetséges zeneszerző.” 

A kép készítője Borsos József (1821–1883), aki neves festőművészből lett az 1860-as évek egyik legsikeresebb pesti fényképésze. Fotográfiai műtermét 1861-ben nyitotta meg a régi botanikus kertben, a mai Múzeum körúton, ahol akkoriban különféle mutatványosok működtek. Kezdetben egy másik festő, Doctor Albert (1818–1888) volt a cégtársa, majd 1868-ban önállósodott. A kép hátoldalán, a cégjelzésen látható uralkodói címer az udvari szállítói címre utal, amelyet az országgyűlési képviselők arcképeit tartalmazó díszalbum elismeréseként nyert el. Később azután egyre kevésbé bírta az iramot azzal a fiatalabb nemzedékkel (például egykori alkalmazottjával, Kozmata Ferenccel), akiknek a keze alatt a portréfényképezés mindinkább rutinszerű tevékenységgé, sorozatgyártássá vált. Végül visszavonult, és vendéglős lett. Ám Vay Ila kalózjelmezes portréja még ereje teljében mutatja azt a fotográfust, aki minden modelljét karakteres egyéniségként, érdekes személyiségként tudta láttatni.

  

Tetszett a cikk? Szeretne értesítést kapni az új posztokról?

Kövessen a Facebookon!

https://www.facebook.com/promenadefoto/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://promenadecollection.blog.hu/api/trackback/id/tr1015648758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása