Tyroler Benjámin nagy reményekkel nyitotta meg Esztergom első állandó fényképészműtermét 1860-ban. Ám a vállalkozás valahol zátonyra futott, a konkurencia megjelenése pedig végleg elkaszálta a kilátásait. Tyroler neve azután Beszédes Sándor árnyékában olyannyira feledésbe merült, hogy a helytörténészek azt sem tudták kideríteni, mi volt az utóneve – így aztán „bélásították”.

Amikor Tyroler Benjámin († Bécs, 1881) 1860-ban megnyitotta fényképészműtermét Esztergom főterén (a mai Széchenyi téren), nyilván úgy vélte, kiváló üzleti döntést hozott. A városban addig legfeljebb szedett-vedett felszereléssel országot járó vándorfényképészek fordultak meg hébe-hóba, pedig az érseki székhely épp elegendő egyházi méltóságot, jómódú polgárt és átutazó vendéget számlált ahhoz, hogy egy állandó fényképész fényesen megélhessen. 

Tyroler másfél évtizedes esztergomi működése mégsem lett sikertörténet. A városi elit elismerését és pártfogását sohasem sikerült megszereznie. A korabeli hírlapokban szinte csak akkor bukkan fel a neve, ha vitriolos gúnyolódás céltáblájaként szolgál. Fennmaradt képeinek csekély száma arra enged következtetni, hogy üzletében sohasem taposták egymás sarkát a megrendelők. 

Mi volt az oka ennek az ellenérzésnek, sohasem tudjuk meg. Talán az esztergomi elit művész-szerűbb, nagystílűbb, innovatívabb fényképészre várt – olyanra, amilyen azután Beszédes Sándor volt. Az is lehet, hogy Tyroler személyisége nem volt igazán megnyerő, de az sem kizárt, hogy csak németül beszélt, és ez nem tetszett a hazafias helyieknek. És nem zárhatjuk ki azt sem, hogy az ellenszenvnek köze volt Tyroler zsidóságához. Annyi bizonyos, hogy a fényképész a cégjelzésében mindig csak kezdőbetűvel jelölte az utónevét (emiatt sokszor a mai napig tévesen Bélának titulálják). Az utónév ilyen elhallgatása jellemzően a „zsidós” nevű, illetve a női fotográfusok esetében figyelhető meg – vélhetően attól tartottak, hogy az esetleges előítéletek elriaszthatnak néhány vevőt, mielőtt betérnének az üzletbe. 

* * *

Bármi is volt az oka Tyroler Benjámin viszonylagos népszerűtlenségének, az itt bemutatott képünkön ábrázolt fiatal papot, Csáka Károlyt nem ijesztette el. Pedig igazán különleges alkalomra készíttette a fényképet: pappá szentelésének és első szentmiséjének emlékét kívánta megörökíteni. Frissen nyert reverendájában egyenes tartással, magabiztos nyíltsággal néz a fényképész kamerájába. A kép hátoldalán az alábbi ajánlást olvashatjuk: „Primitia Kedves Szónokomnak Emlékül Aug. 5.ére 866. Csáka Károly”. A Primitia a frissen fölszentelt pap első, ünnepélyes szentmiséjének a neve, amelynek különlegessége, hogy az „újmisést” egy idősebb pap is segíti. Talán ezt a „kézvezető” papot nevezi „szónokomnak” az ajánlás. 

Csáka Károlyt (Esztergom, 1844  – Vác, 1917) a Primitia előtt két héttel, 1866. július 25.-én szentelték pappá. Később jeles pedagógus lett belőle: 1868–1873 között a nagyszombati gimnáziumban tanított, azután 1873–1887 között az árvanádasdi (Trstená) algimnázium, végül pedig, 1887–1897 között, a zsolnai gimnázium igazgatója lett. A történettudomány számos egyháztörténeti és neveléstörténeti tanulmány szerzőjeként emlékezik rá.

 * * *

A kép készültének idején, 1866-ban Tyroler fényképész legjobb éveit élte. Úgy tűnhetett neki, hogy beérett a munkája gyümölcse, egyre többen tértek be az üzletébe. Ám másfél év sem telt belé, és bekövetkezett a végzetes csapás: Beszédes Sándor személyében letelepedett a városban az a konkurencia, amellyel szemben Tyrolernek esélye sem volt. Beszédes Sándor művelt, születésétől fogva jó társasági kapcsolatokkal bíró, katolikus, művészi hajlamú és újító szellemű fényképész volt – szinte tökéletes ellentéte Tyrolernek, aki pedig – mint az itt bemutatott képen is látszik – a szakmát jó szemmel és magas szinten űzte, de mégsem volt több tisztes iparosnál.

Beszédes letelepedése után Tyroler szó szerint is elkezdett kiszorulni a városból: 1871-ben feladni kényszerült központi helyen lévő műtermét, és egy szerényebb stúdióba költözött a mai Kossuth Lajos utcában. Végül, 1875 körül csendben összepakolta a holmijait, és elköltözött Bécsbe. A császárvárosban vélhetően alkalmazottként dolgozott egy sikeresebb kollégája üzletében. Sikeresen kiházasította nagyobbik lányát is, ám nem sokáig élvezhette az új életet: 1881-ben meghalt. Halálhírét az esztergomi lap egysoros hírben tette közzé.   

(Tyroler Benjámin esztergomi működéséről az egyedüli értékelhető adatok a Pifkó Péter kézirathagyatékából sajtó alá rendezett, Töredékek a királyi városról című könyvben jelentek meg, sajnos bármiféle forrásmegjelölés nélkül. A Tyrolert felsoroló 1876-os és 1877-es bécsi lakcímjegyzékek az Österreichische Nationalbibliothek digitális könyvtárában, a Tyroler nevét, fényképészi foglalkozását és esztergomi származását is említő bécsi anyakönyvek a familysearch.org oldalon érhetőek el.)