Látta-e már a százötven évvel ezelőtti Budát éjjel? Most megnézheti. Szórakoztató szemfényvesztés 1870 tájáról.

A mozi és a televízió előtti korban a legkülönfélébb képmutogatók elégítették ki a közönség képi látványosságok iránti vágyát. A 19. század a ködfátyolkép-előadások, panorámák, diorámák és kozmorámák aranykora volt. A legérdekesebb ezek közül a ködfátyolkép volt: a füstköddel sejtelmessé tett vásznon ugyanannak a képnek két változatát úsztatták egymásba – így lett például a nappalból éjszaka, és így mozdultak meg a képen szereplő alakok. 

Az 1850-es évek végére a fotográfia technológiai fejlődése odáig jutott, hogy a kisebb méretű papírfényképek már széles rétegek számára megfizethetővé váltak. Megjelent hát a képmutogató-látványosságok otthoni használatra szánt, fénykép-alapú verziója is: a sztereófotó. A megfelelő speciális eszközzel nézve ezek a kettős képek térhatású, háromdimenziós látvánnyá váltak.

A sztereófénykép legkülönlegesebb, luxuskivitelű változata a tissue stereograph, azaz a “fátyol-sztereókép” volt, a régi ködfátyolképek egyenes leszármazottja: ezek többrétegű, áttetsző képek voltak, amelyeket fény felé fordítva igazi varázslatot tapasztalhatott meg a néző: a fekete-fehér kép kiszínesedett, a nappal éjszakába fordult, az égbolton feljött a hold, az ablakokban pedig kigyúltak a fények. 

Persze mindez csak szemfényvesztés. A fényképezés technológiája csak hosszú évtizedekkel később jutott el oda, hogy valódi éjszakai városképeket lehetett készíteni (Budapest első ismert éjjeli látképe 1903-ban készült). A fátyol-sztereóképeken úgy jött fel a hold és úgy gyúltak ki az ablakok fényei, hogy kilyukasztották vagy felhasították a papírt. A kiszínesedés varázslatát pedig úgy hozták létre, hogy szorgos kezek festékekkel színezték ki a képek hátoldalát. Így aztán normál fényben fekete-fehér, átvilágítva viszont színes lett a kép. Mivel azonban a papír nem volt teljesen átlátszó (csupán fátyolosan áttetsző), az átvilágított kép sötét volt: így született meg az ötlet, hogy apró ügyeskedéssel éjszakai képekké varázsolják őket. 

Az itt bemutatott, ritka fátyol-sztereókép Budát ábrázolja, és 1870 körül készült. Nem Magyarországon (a jelek szerint itthon nem készítettek ilyeneket), hanem Párizsban, Adolphe Block kiadóvállalatában. Block (1829–1918) 1863-ban kezdett fényképeket  forgalmazni, és hamarosan az iparág legsikeresebb világvállalatai közé emelkedett. Képeit a világ minden sarkában forgalmazták, Amerikától Magyarországig. A felvételt Block vállalatának valamely utazó fotográfusa készítette, egy Ausztria-Magyarországot bemutató sorozat részeként. Nevét sajnos nem tudom: a bal alsó sarokban látható, dombornyomott Ch. D. monogram Charles Dauvois-ra utal, de ő a téma szakértői szerint nem fényképész volt, hanem inkább a festést, preparálást és installálást végezhette. 

A város a Gellért-hegy oldalában felvett nézőpontból tárul fel. A várhegyen trónoló királyi palota, alatta az (akkor még) sűrűn beépített Tabánnal, a korabeli turisták egyik kedvenc panorámája volt. Az ismeretlen fotográfus nagyon jó szemmel választotta ki azt a nézőpontot, ahol két robusztus csomópont köré rendezheti a látványt: az előtérnek a Rác templom, a mögötte emelkedő középtérnek pedig a palota az a kiemelt viszonyítási pontja, ami rendszerbe szervezi a képet. E hangsúlyos elemek nélkül a háromdimenziós kép hamis illúziója nem is tudna igazán jól működni, szétfolyna a látvány.