Kossuth Lajos 1859. június 15.-én felkereste a londoni celebritások leghíresebb fényképészét, John J. E. Mayallt, és lefényképeztette magát. A fotóknak minden bizonnyal kulcsszerepet szánt a tervezett magyar felkelés propagandakampányában, de a sors kereke más irányba fordult, és a képek végül nem kaptak nyilvánosságot. Egy példány most előkerült.
Kossuth Lajos 1859. június 15.-én felkereste a londoni celebritások leghíresebb fényképészét, John J. E. Mayallt, és három különböző beállítású portrét készíttetett nála. Az eseményt Tanárky Gyula, a Kossuth-emigráció jeles alakja is megörökítette naplójában: „Három ízben vette le Mayal az Öreget, egy nappal előbb, hogy elment. A mosolygó arcú, álló attitude-ben legjobb. Ebből egy fekete példányt én is rendeltem magamnak.”
A portrék készíttetésének egyértelmű propagandacélja volt – állapította meg Lengyel Beatrix egy korábbi cikkben. Kossuth a fotózás másnapján Itáliába indult, hogy személyes jelenlétével segítse a Magyar Légió nevű emigráns hadtest szervezését. Ekkor már egy hónapja folyt a második olasz függetlenségi háború, amelyben a franciákkal szövetséges olasz seregek súlyos csapásokat mértek Ferenc József császári haderejére, és elszakították Lombardiát a Habsburg-birodalomtól. Kossuth abban hitt, hogy az olasz függetlenségi háborút sikerülhet az egész Habsburg-birodalomra kiterjeszteni, és így megkezdődhet a második magyar szabadságharc.
Habár Kossuth több alkalommal is leszögezte, mennyire gyűlöli a fényképezkedést („arczom megörökítése ellen különös ellenszenvet érezek ... ez alatt mindig egy kis hiú gyarlóság rejlik, ami nem jól áll a férfinak" – írta Madarász Viktor festőnek), mégis pontosan tudatában volt az arcképeiben rejlő propagandaerőnek, és rendkívüli professzionalizmussal ki is aknázta azt. Világviszonylatban is az elsők között volt, akik felismerték a fényképezés új technológiája által kínált propagandalehetőségeket. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy az útrakelése előtti napon készíttetett portrék kulcsszerepet kaptak volna a közvélemény megnyerését célzó népszerűsítő kampányban.
A történelem kereke azonban másfelé fordult. Alig érkezett meg Kossuth Itáliába, a franciák váratlanul – és olasz szövetségesük megkérdezése nélkül – különbékét kötöttek Ausztriával, és lezárták a háborút. Kossuth tervei tehát kudarcba fulladtak, és nyilván ez az oka, hogy a Mayall-féle portrékat végül sohasem sokszorosították, sőt, mindezidáig egyetlen cégjelzéses (azaz bizonyosan Mayall által készített) Kossuth-képmás sem volt ismert. A Nemzeti Múzeumban őrzött, színezett, nagyméretű, reprezentatív fotót (lásd itt) pusztán spekulatív úton tulajdonították Mayall művének.
A saját gyűjteményemből itt bemutatott fotó tehát érdekes adalék a Kossuth-portrék történetéhez, és egyúttal igazolja a fent említett, Nemzeti Múzeum-beli képmás szerzőségét is. A vizitkártya-méretű, mellkép kivágatú, fekete-fehér fotón Kossuth ugyanazt a bársony díszmagyart viseli, mint a nagyobb, színezett, egészalakos képmáson, és hajának fésülése, szakállának formája is megegyezik az ottanival. Egyértelmű tehát, hogy a két felvétel ugyanakkor, ugyanott készült. A vizitkártya-mellképet azonban néhány évvel később nagyították az eredeti negatívról, nagyjából 1865 táján, nyilvánvalóan üzleti árusítás céljára: az előoldal bal alsó sarkában még az eredeti eladási ár (1 angol shilling) is fel van tüntetve.
A fényképész, John Jabez Edwin Mayall (1813–1901) az 1860-as évek legsikeresebb londoni fotográfusa volt. Hírnevét és gazdagságát mindenekelőtt annak köszönhette, hogy kortársainál hamarabb és jobb szimattal érzett rá a hírességek arcképeinek árusításában rejlő üzleti lehetőségekre. Szinte minden korabeli brit celebritás a kamerája elé ült, ám az igazi áttörést a Viktória királynőről és férjéről, Albert hercegről 1860. májusában készített sorozat jelentette. Ezek a képek valóságos „vizitkártya-őrületet” váltottak ki a szigetországban: aki divatos és modern szellemű akart lenni, mind albumokba kezdte gyűjteni a hírességek névjegy-méretű kartonra kasírozott portréfotóit. Viktória királynő ezzel a sorozattal máig ható módon forradalmasította a brit uralkodói imázst is: a királyi ház – egy tudatosan kidolgozott pr-kampány részeként – a széles közvélemény, a nép megnyerésére használta az emberközeli, mesterkéletlen hatású portrékat. Pontosan úgy, ahogyan azt Kossuth is tervezte egy évvel korábban.
Tetszett a cikk? Szeretne értesítést kapni az új posztokról?